2014. november 13., csütörtök

7. Szakácsmustra - Julia Child

Süni Süti megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem elvállalni a Szakácsmustra következő fordulójának megrendezését. "Igen, persze!"- kiáltott egy hang belül, de az eszem közbeszólt, hogy hogy is gondolom, mikor még arra is alig van időm a nagy egyetemi hajtásban, hogy magamnak főzzek, nem hogy még ilyenekkel is szórakozzak. De mégis a szívem győzött, azzal véve rá a döntésre az eszem, hogy épp "csak" ki kell találni, ki legyen az áldozat, megírni egy bejegyzést és majd csak az összefoglalóval lesz munka, azt meg szépen eltolom a karácsonyi vakációig, így addig mindenkinek lesz ideje alkotni valamit. Ezt jól megbeszéltem magammal. :)
Először arra gondoltam, hogy a sok angol anyanyelvű szakács után itt lenne az ideje egy magyarnak, lehetőleg egy klasszikusnak. Gundel Károlyra gondoltam, de nem találtam olyan nagy választékot a receptjeiből, na meg eszembe jutott, hogy akkor térdig gázolnánk a palacsintában. :) Akkor keressünk egy magyar női szakácsot, mondtam, de ekkor véletlenül belebotlottam Julia Child nevébe. Hogy is felejthettem el őt? A Julie&Julia című film óta ismerem, ami az egyik kedvencem. Így hát rá esett a választásom.
Válogassatok Julia Child  guszta receptjei közül! Választhattok valami karácsonyi asztalra kívánkozót a közelgő ünnepre való tekintettel.


Beküldési határidő: december 21.
A kiírás után készült recepteket várok, az új mellett persze küldhettek régebbit is, ha már főztetek tőle. Küldjétek egy a bejegyzés linkjét és egy képet vagy blog hiányában egy e-mailt. Várom a következő házigazda jelentkezését!
A műveket erre a címre küldjétek: pitelanyblog@gmail.com

Itt találtok recepteket:
Magyar receptekkel nem találtam gyűjtőoldalt, de egyenként sokat lehet találni.
Eddigi fordulók:

1. forduló: Életinfo blog, Gordon Ramsay
2. forduló: Marka boszorkánykonyhája, Jamie Oliver
3. forduló: KisIldi, Nigella Lawson
4. forduló: Dina világa, Rachel Allen
5. forduló: FromJuci,, Donal Skehan
6. forduló: Süni Süti, Hugh Fearnley-Whittingstall